Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Egyéni verseny élmények január

2023-02-04

Pont azért kezdtem el megint blogolni, mert jó visszaolvasni az érzéseket, és tapasztalatokat.

Sajna az utóbbi időben nem nagyon volt időm ide ülni és írni. Meló helyen változások vannak, sok a tennivaló. Ráadásul időm sem volt megint gyakorolni, de legalább történ pár dolog. 

De pár dolgot le kell írjak a januárról.
Az megint beigazolódott, hogy nem lehet csak úgy elmenni egy versenyre, hogy majd lesz valami. És igen is pihenni kell előtte ha lehet.
Az év első versenyre nekem a szívem csücske, hiszen egy elég magas összdíjazású versenyt sikerült összehoznom a volt cégemmel. Nagyon pozitívan álltak hozzá az ötletemhez, és sok segítséget kap az egyesületünk tőlük.

Viszont az első forduló számomra nagyon nagy szenvedés volt. Januárban valahogy nem vagyok egyben sem egészségileg, sem lelkileg. Nyilván a kettő összefügg. Sajnos a verseny előtt egyáltalán nem tudtam pihenni, és érdekes módon már másodjára volt iszonyat fejfájásom a verseny közben. Korábban ilyen sosem volt. Most biztosan a kevés alvásra, és görbe estére lehet fogni a kialvatlanságot. Már az első meccsemen éreztem, hogy nem érzek semmit. Csak játszottam. A meccsem csak azért nyertem, mert az ellenfelemnek nagyon nem ment. Sima 6-2 lett de azon sem csodálkoztam volna ha ugyan ez fordítva történik. A második meccsem már egyenes kiesésben zajlott. Mondjuk ez nagyon furcsa volt. Egyet játszottam, utána nagyon sok időm volt. Pihenni nem nagyon tudtam, és gyakorolni sem. Megint a 8-as asztalon játszottam. Nem a kedvenc asztalon, ha versenyről van szó. Pont ottjönnek be az emberek és sokszor bezavarnak emiatt, mert eléggé széles a perifériám, és nem tudok, nem odafigyelni az ilyen, számomra zavaró dolgokra. De már legalább megtanultam, hogy ki kell állni a lökésekből ilyenkor. Sajnos a másik Peti ellen nem ment jól a játék. Teljesen megérdemelten nyert. Vezetett 1-4-re is sőt 2-5 is volt. Ott fogalmam sincs hogyan, de sikerült visszajönnöm a meccsbe. Egészen 5-5-re feljöttem. Már már azt hittem hogy meg is nyerhetem a meccset. 
Érdekes:
Végig azt éreztem hogy nem játszom jól, és nem értettem, hogyan tudok még is meccsben maradni. Valszeg van már a játékomban egy akkora alap tudás, hogy ilyenkor az húz ki a csávából. Jah és nagyon jó dolog, hogy már egyáltalán nem izgulok rég óta a meccseimen. A játék szeretetéért játszom, és azért mert kikapcsol a biliárd. Kicsit több szerencsém is lehetne, de ne legyek már telhetetlen :D
Szóval 5-5...
Utolsó partiban egész jól haladtam. Egy nem túl nehéz terelésem maradt, de nem is nagyon szerettem, mert egy pillanatra átfutott az agyamon hogy nem lesz jó. Sajna elengedtem az érzést, ami hiba volt, mert pont olyan szöget sikerült választanom amiből a fehér a közép zsebbe esett. Érdekes hogy nem lettem ideges. Jót nevettem magamon, majd leültem és végig néztem, ahogy az ellenfelem az utolsó 4 golyót kézből végig löki. Ennyi volt... 
De legbelül éreztem, hogy nem érdemeltem volna meg a győzelmet.

Tanulság:
Mindig figyelni a belső hangra, mert sokadjára éreztette velem, hogy nem lesz jó a lökés. Ki kell állni ilyenkor a lökésből.

Hozzászólások (0)